rájőve, hogy mindent magadnak kell megoldani már nem is annyira izgat az egyedüllét. tulajdonképpen a magány arra jó, hogy: az ember egy darabig jogosan kivételezhessen magával, amikor is még ő állítódik be áldozatnak, s ekkor ami a legfontosabb: ekkor van ideje megválogatni a barátait, még ha a magányos ember nem is igazán válogatós a társaságára.
kati, második blogos levelemben felhívnám a figyelmed az életre. mert most ilyen hangulatom van. :D a te életed egy hullámokon utazó egy általános sodrásban lévő busz szilárd talaja. ezen van hatásköröd mozogni. az ár pedig a társadalom. tudod az úticélokat is, ami egyelőre az iskola, ez az élet, majd a nagybetűs élet, tudatja veled ezt az ár is. hogy mi a feladatod? jó vezetőnek is lenni, nemcsak várni a sodrást. ettől jutsz előbbre... nemcsak lassan billegsz. továbbá fontosak az útitársak, akik képesek lehetnek minden lökődést a vezető számlájára írni. manapság egy buszvezetőtől is megkövetelik, hogy: barátságos legyen az utasokkal... így kéne élned. ha barátságosabb volnál, akkor sokan volnának még így: megfertőznéd őket, biz' ám.
untatni képes az egyedüllét. nincs játszótárs, akin kiélheted ferde hajlamaid, és ezeket aki viccesen fölfogva meg is bocsássa, esetleg poénból viszonozza, vagy gondolja azt, hogy: nincs is mit megbocsájtani. a haza nemcsak egy talaj, hanem: az a talaj, ahol az ismerős emberek ismerős lépteit véled felismerni, és ez téged nem untat. a hazát csak szeretni lehet, a hazához csak ragaszkodni lehet.
tudod miért vagyok én az otthonod része? mert bármennyire hülyeségeket írok... is képes vagy kíváncsian elolvasni. dedrágavagy. ne feledd el: tán azért írok hülyeségeket néha, mert meg akarok felelni neked. nem érzed így magad fölöttem? nem jó érzés jó embernek lenni úgy, hogy buzdítod a másikat is a jóemberségre... vagy buzdítás nélkül is eléred nála? dicső tetted löhet valaki megváltása, ha a megváltott nem is tartja számon. nem szomjazod te a hírnevet, tudom én, hiszen azt tudni kell viselni. miss kollégistára csak egy jól van-t mondsz. nincs büszkeség... éppen ezért lehet balítélet: talán meg sem érdemelted azt a címet.... más meg már fitogtatva magát elhíresztelte volna győzelmét a többi alattvalója felett, és ki is használta volna a levertjeit mondván: jók lesznek arra, hogy irigykedvén rám magasztosítsanak engem. mégiscsak nép nélkül nincs nép királya sem.
amikor beleérsz az otthonba, érzed annak az ízét. elönt a melegség, s néha fülleszt is. főleg, hogy csak hétvégén jársz haza, hiszen olyankor egy heti szeretetet kapsz. meg kábé egy hétre való kaját. :D nem érdekes, hogy harmincakárhány emberrel egy épületben vagy, aztán haza jössz az ennél csonkább létszámú otthonodba? ott nem nyomorítanak meg annyira, amennyire mi itthon szeretgetünk össze. egyem meg a kis pofikád. mindjárt leveszem azt a rövid orrod.<-ezeket nem hagyhattam ki, anyuci meg irénke üdvöskéje. ha most régi korban élnénk, akkor a mi házunk lehetne: Katalin verandája.. vagy valami ilyesmi. tanyára tanyasi név illendősül. esetleg: Katalin bírónő, aki sosem bíráskodik, éppen ezért sosem bírálják meg őt rosszul. a dicséretek, a magasztolások (még a kimondatlanok is) pedig nem (el)ítéletek.
hogy lehet, hogy téged annyian kedvelnek? ha kevésbé volnék szarkasztikus, akkor engem is rajongók vennének körül? igen ám, ez mind szép és jó volna, kivéve akkor, ha a te rajongóid lennének azok, s azért szeretnének engem, mert hasonlítanék rád. semmi értelme nem volna: nem lenne több emberünk. potyaáldozatokat meg nem hozok csak azért, hogy egy totem egyik fele legyek.
kétségeim vannak nekem is. egyszer úgyis fölborul a heti harmóniám. nemsokára itthon leszel. akkor már cseppet sem lesz művészi hangulatom, és két óra hossz eltelte után már mondanivalóm sem lesz. talán többet írok így neked, mint élőben amennyit mondani csinálok (<-ez a szóösszetétel csak neked született, jeles évünk egy(ik)ére: 1993-ra.) érzed ezt a jelentős ragaszkodást? érzed, hogy hozzád nőttem? b. istván irigyelte azt, ahogyan rád gondolok, s a naiv, még azt kérte tőlem, hogy: szeressem őt annyira, mint téged. komolyan... a legnagyarvágyóbb embert fogtam ki... hozzá képest szerény kéregető koldus vagyok. hol vágynék én lelki gazdagságra... nekem csak étel kellene. azt se bánnám, ha milka csokival dobálnának. még a paradicsomot is paradicsomnak érezném. mennyország.. hát igen.
nos, érzem az erőmet. a zsigereimben van minden. töltet van bennem, katikám. ez lenne a híres fiatalság, amire a ráncosodó emberek vágynak? talán ők beérnék egy ránctalanítással... mit kellene nekik ilyen véna, mint az enyém. a duzzadó erőm meg nem áll... alább nem hanyatlok. megtörhet bármilyen depresszió, úgy újulok ki, mint két évvel ezelőtt... amikor elkezdtem csetelni. olyan vagyok, mint egy tavaszi virág: nem emlékszik már arra sem, ha tavaly letaposták, esetleg ki akarták írtani. úgy születik meg, mintha elsőre jönne létre. és pompázik naptól függően (nálam a napot kedvemnek értsd), nem pedig a régi idők emlékén csüggően. habár rengeteg forró vér van bennem, és erőben gazdag vagyok annyira, hogy képes vagyok elhinni, hogy kifogyhatatlan is, s így már a kifogyhatatlanság sem boldogítana jobban, bevallom, hogy: a csuklóm a héten rosszul funkcionált. helyzeteknél nagyon laza volt, és súlynál súlytalan hátra is bicsaklott. nem bírom megtartani a feszességet, mint eddig bírtam. de ez csak testi egészség/egészségtelenség, drága tesókám. azért írtam, hogy: sajnálj, s ne táplálj ezen írásom iránt egyforma kedvet. itt már muszáj volt bele egy gyenge dráma is.
be kell fejeznem hangulatom. itthon folytatjuk két óra hosszáig. s aztán? direkt lakomázunk.